Cégtörténet

Társaságunkat, a CreditHill Kft-t 2005-ben alapították a hitelközvetítői szakmában komoly tapasztalatra szert tett szakemberek. Akkor kb. 5 ezer hitelközvetítő tevékenykedett az országban. A CreditHill célul tűzte ki, hogy munkájában garantáltan az ügyfelek érdekét képviseli, ellentétben azokkal a közvetítőkkel, akik egy - vagy több - bank partnereként nem tudták megvalósítani a teljes függetlenséget. Az indulástól eltelt idő bebizonyította, hogy céljainkat illetően helyesen döntöttünk, és sikerült is megvalósítani azokat.

Ma kevesebb, mint ezer regisztrált hitelközvetítő dolgozik, annak ellenére, hogy 2008-2009-ben már 10 ezernél is többen voltunk. Olyan közvetítő pedig, aki főállásban foglakozik hitelközvetítéssel - és csak azzal -, kizárólag a CreditHillnél található.

Cégünk nagy hangsúlyt fektet a szakmai képzésekre. A banki és jogszabályi változásokat azonnal feldolgozzuk, hogy ajánlataink mindig naprakészek legyenek.

Az ügyfél érdekeinek szem előtt tartása mellett még egy fontos célt határoztunk meg az induláskor. Nevezetesen azt, hogy a CreditHill-nél dolgozó kollégák azonosulni tudjanak a cég elveivel, valamint legyenek egymás segítségére a mindennapi munkában. Így érhető el, hogy Ön, kedves Ügyfelünk, bármelyik irodába is tér be, nem egy személy segítségére számíthat, hanem egy teljes csapatéra!

A hitelfelvétel nem tartozik a kellemes, örömteli döntések közé. Ám sok esetben nincs más lehetőség csak hiteligénylés. A CreditHill nem a hitelfelvételre bátorítja ügyfeleit, hanem - együtt elemezve a kialakult helyzetet – segít abban, hogy igényeihez és lehetőségeihez mérten a legjobb hitelhez jusson hozzá.

Tiszteljen meg bizalmával és keresse tanácsadóinkat.