Jogi nyilatkozat

Szerzői és egyéb jogvédelem

A credithill.hu illetve a credithill.eu honlapon (a továbbiakban: honlap) megjelenő teljes tartalomhoz (a továbbiakban: tartalom) fűződő szerzői jogok, továbbá a tartalomhoz fűződő egyéb jogvédelem a CreditHill Hitelközvetítő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot, illetve a CreditHill Kft. által esetlegesen megjelölt harmadik személyt (a továbbiakban együtt: Jogtulajdonos) illeti meg. A honlapon megjelenő teljes tartalomra vonatkozóan a Jogtulajdonos minden jogát fenntartja! Különösen tilos a tartalmat vagy annak bármely részét a Jogtulajdonos előzetes, írásbeli engedélye nélkül közölni, terjeszteni, nyilvánosságra hozni (publikálni), nyilvánossághoz közvetíteni illetve hozzáférhetővé tenni, reprodukálni, módosítani (megváltoztatni, adaptálni), átdolgozni, feldolgozni, lefordítani, számítástechnikai adatrendszerben, illetve adathordozón tárolni, illetve bármilyen egyéb módon jogosulatlanul felhasználni, stb.

Felelősségkorlátozás

A honlapon megjelenő tartalom – ideértve a honlapon megjelenített hitel- és egyéb feltételeket, törlesztőrészleteket, illetve a hitelkalkulátor igénybevételével elérhető információkat is – tájékoztató jellegű, annak egyetlen része sem minősül szerződéses ajánlatnak, illetve nyilvános ajánlattételnek (következésképpen ajánlati kötöttséget sem eredményez); a tartalomban szereplő esetleges hibákért, pontatlanságokért, tévedésekért a CreditHill Kft. felelősségét kizárja.

A honlapon szereplő képek, továbbá a honlapon megjelenített animációkban, filmekben, videoanyagban stb. szereplő képek, jelenetek csak illusztrációk, ezért előfordulhat, hogy az ismertetett termékkel nem minden részletükben azonosak; az eltérésekből eredő minden következményért a CreditHill Kft. felelősségét kizárja.

A honlapon ismertetett termékek igénybevehetőségének feltétele, hogy az igénylő esetileg megfeleljen a termék kínálója konkrét szerződéses feltételeinek és az egyéb vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A CreditHill Kft. nem vállal felelősséget azért, hogy a honlapon ismertetett terméket a termék igénylője igénybe tudja-e venni, illetve azért, hogy azt milyen feltételekkel veszi igénybe.

Adatvédelem

Adatvédelmi tájékoztatónkat ide kattintva olvashatja el.

Reklámok küldése

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Reklámtv.) rendelkezéseinek megfelelően, a CreditHill Kft. közvetlen megkeresés módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján abban az esetben küld reklámot a felhasználónak, amennyiben ahhoz a felhasználó előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult. A CreditHill Kft. felhívja a felhasználó figyelmét, hogy a hozzájárulás önkéntes.

A CreditHill Kft. a hozzájáruló nyilatkozatot tevő felhasználó – jelen nyilatkozat fenti Adatkezelés címe alatt meghatározott – személyes adatairól nyilvántartást (a továbbiakban: Nyilvántartás) vezet. A Nyilvántartásban rögzített adatokat a CreditHill Kft. a Reklámtv. rendelkezéseinek megfelelően, a felhasználó hozzájáruló nyilatkozata visszavonásáig kezeli.

A felhasználó hozzájáruló nyilatkozatát bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonhatja. Ebben az esetben felhasználó adatait a CreditHill Kft. a Nyilvántartásból haladéktalanul törli, és részére reklámot a továbbiakban nem közöl. A felhasználó a visszavonó nyilatkozatát – nyilatkozatot tevő személy egyértelmű azonosíthatóságának biztosításával – mind postai úton, mind pedig elektronikus levél útján megteheti a CreditHill Kft. jelen nyilatkozatban alább rögzített elérhetőségein.

CreditHill Kft. fenntartja magának a jogot a fenti jogi nyilatkozat belátása szerint, tetszőleges időpontban történő módosítására, változtatására, mely esetben a módosított jogi nyilatkozatot a honlapon teszi közzé.

Amennyiben a fenti nyilatkozattal kapcsolatban bármilyen további kérdése van, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.

A CreditHill Kft. elérhetősége

Székhely: 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 13. 1/109.
Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 13. 1/109.
E-mail: ugyvezeto@credithill.hu
Telefon: 70/397-2343 (panasz kezelés)