Mikor váltsunk Forinthitelre?

Címkék: alapú, deviza, forint, hitel, hitel, hitel.

Mikor váltsunk Forinthitelre?

Nagyon sokat halljuk mostanában, hogy a kockázatos deviza hiteleinket váltsuk inkább át biztonságosabbnak mondott forinthitelekre.  A 2009 utolsó napjaiban elfogadott kormányrendelet, a felelős lakossági hitelezésről szóló törvény is ebbe az irányba mutat, de még a média is ezt a dolgot sulykolja a fejünkbe a hétköznapokban. A hitelezéssel foglalkozók – tanácsadók, közvetítők, bankárok -, nap mint nap halljuk ügyfeleinktől, hogy csak a devizától szabaduljunk meg, és inkább forint hitelben gondolkozzunk. A probléma tehát valós, vizsgáljuk meg, milyen megoldások lehetnek ennek megoldására.
Szerencsére vannak reális alternatívák arra, hogy megdrágult devizahiteleinket forintosítsuk. Több bank is kínál a hazai piacon olyan olcsó forinthiteleket – van, amelyik már olcsóbb, mint némely devizahitel -, amelyek közvetlen, vagy közvetve követik a jegybanki alapkamat változásait, ezáltal kiszámíthatóvá, biztonságosabbá téve hiteleink törlesztéseit.
Akkor mégis miért nem váltják át az ügyfelek tömegével az általuk rossznak tartott, esetenként elszaladt törlesztésű, nehezen kezelhetővé vált hiteleiket?
Egy, a válság előtt felvett svájci frank, vagy euro alapú hitel az elmúlt másfél évben tapasztalt forintgyengülés miatt esetenként 20-30%-kal nagyobb tartozást jelenthet, mint az eredetileg felvett hitelösszeg. Ez egy 5 millió forintos hitel esetében akár 1-1,5 millió forinttal nagyobb összeg is lehet. A tavalyi évben – a hitelpiac drámai beszűkülése miatt- az ingatlanpiac vergődése következtében jelenleg a fedezetek forgalmi értékében jelentős csökkenés tapasztalható, ráadásul a bankok - a hitelezési politikájuk szigorodása és a március 1.-től életbe lépett törvény miatt - csökkentették az adott ingatlanra kihelyezhető hitel nagyságát.  E három tényező szerencsétlen együttállása miatt egy hitelkiváltásnál könnyen elképzelhető az a helyzet, hogy a jelenlegi szabályozással, ugyanazon ingatlanra annyi hitel sem vehető fel, amennyi tartozás van rajta.

A következő hetek, hónapok azonban változást hozhatnak a fenti helyzet megoldását illetően!

A Bank of America- Merril Lynch bankház decemberi és januári elemzései és előrejelzései szerint az elkövetkező hetek, hónapok drámai forinterősödést hozhatnak magukkal. A következő hónapokat még nemzetközi szinten is "rózsásnak" látják a befektetési bank szakértői, így szerintük nincs kizárva, hogy újra akár 240 alatti euró/forint árfolyammal találkozhassunk, ami a gazdasági válságot megelőző szintekkel egyenértékű.  A világgazdaságba a válság kapcsán rengeteg pénzt pumpáltak a jegybankok, valamint folyamatos kamatcsökkentésekkel próbálták megmenteni a gazdaságokat, és a pénzpiacokat.  Ennek következtében rengeteg „felesleges” pénz van kint a világgazdaságban, amely ilyenkor előszeretettel áramlik a Magyarországhoz hasonló fejlődő országok pénzpiacaira. Éppen emiatt a Merril Lynch elemzői a forint kapcsán jelentős erősödés lehetőségére, illetve a magyar állampapírok fokozott vonzerejére hívták fel ügyfeleik figyelmét, amelyek vásárlása egyébként további forinterősödést hoz magával.
Ez az ideális állapot azonban nem tart a végtelenségig, mert a világgazdaságnak az sem jó, ha túl sok pénz van forgalomban, ezért vélhetően a jegybankok 2010 nyara után elkezdik visszaszívni - a likviditásfokozás miatt - a piacra öntött pénzkészleteket, valamint várhatóan megkezdik kamatemelési ciklusaikat. A fentiek következtében megromló nemzetközi befektetői hangulat ez év őszére, a forintra komolyabb leértékelődési nyomást helyezhet, hiszen a forint árfolyama különösen érzékeny a globális kockázatvállalási hajlandóság hullámzásaira, vagyis év végéig ismét intenzív forintgyengülés lesz tapasztalható.
A fenti meghivatkozott elemzés egyfajta előrejelzés csupán, ám a patinás bank mögött álló szakmai munka, és az hogy az előrejelzéseik kezdenek bejönni - hiszen a tőzsdék szárnyalnak, folyamatosan új csúcsokat döntenek, a görög helyzet megoldásával valószínűleg a devizaárfolyamok is magukhoz térnek majd -, mindenképpen figyelmet érdemel.

Tehát a következő néhány hétben, hónapban olyan időszakban lehet részünk, amelyben a forint árfolyama a válság előtti szinteken lehet, ezáltal deviza hiteleink forintra váltásának lehetősége előtti legfőbb akadály elhárulhat, hiszen minimális veszteséggel, vagy akár veszteség nélkül, tudjuk a kockázatosabb hiteleinket biztonságosabb, esetenként olcsóbb forint alapúra cserélni. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen időszak véges, hiszen nyár végétől ismét forintgyengülést jeleznek előre, vagyis addig cselekedni kell!

További tájékoztatásért, és azért, hogy az eseményekre időben tudjon reagálni, keresse fel minél előbb hiteltanácsadóját irodáinkban, akik készséggel segítenek Önnek a megfelelő konstrukciók kiválasztásában!

Tihanyvári István


„Nem mind arany, ami fénylik.” – avagy...

„Nem mind arany, ami fénylik.” – avagy a fogyasztói csoportok veszélyei

A cikk címében szereplő közmondás bizonyára mindenkinek ismerős. Általában tárgyakra, termékekre szoktuk mondani, ha valami miatt érezzük, hogy a vonzó külcsín ellenére végül elégedetlenek leszünk. Sajnos annak ellenére, hogy a kereskedők sokszor tisztában vannak vele, hogy termékük minősége kritikán aluli, árulják azt, kihangsúlyozva annak látszat-előnyeit. Általában a pénzügyi termékeknél, de jellemzően a hiteleknél is egyre jellemzőbbek a csalók, akik - kihasználva sok ember rossz pénzügyi helyzetét – látszólag segítenek ügyfeleiknek, de a végén csak ők lesznek gazdagabbak.
Annak ellenére, hogy előfordulnak más formában is pénzügyi jellegű csalások, én mégis a legjellemzőbb példán, az ún. fogyasztói csoportok példáján keresztül szeretnék rámutatni az árulkodó jelekre. A probléma nem új keletű, de sajnos a mai napig vannak olyan ügyfelek, akik rengeteg pénzt veszítenek úgy, hogy már esetenként azt is kölcsön kérték kilátástalan helyzetük rendezésére.  Eközben a másik oldal, a fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó cégek élnek, és virulnak, egyre több hirdetésük jelenik meg a médiában.
Szerencsére ezek a cégek fénykorukat 2008-ban élték, amikor is teljesen szabadon tudtak embereket megrövidíteni, hiszen semmilyen szervezet nem szabályozta őket. Hirdetéseikben akkoriban a szokásos „BAR-lista nem akadály” és a „nyugdíjasoknak is” címszavakon kívül nem ritkán a „hitel” szót is használták, amit viszont napjainkban már nem tehetnek meg. Hiszen nem nyújtanak hitelt.
De akkor miért gondolják az emberek, hogy így jutnak pénzhez? Egyszerű a válasz: azért, mert a fogyasztói csoportokat szervezők reklámjai ezt sugallják. A hirdetésekben a „fogyasztói csoport”, a „pénzre van szüksége?”, vagy a „kezes és jövedelemigazolás nélkül” kifejezések szerepelnek, egyéb információk nem. Ezek alapján az olvasó könnyen arra a következtetésre juthat, hogy azonnal készpénzt kap. A valóság ezzel szemben az, hogy a fogyasztói csoport tagjai közül minden hónapban sorsolás útján a legtöbbet előre befizető személyek kapnak pénzt.  Az egész nem lenne más, mint egy félreértés, ha a szerződéskötéshez nem kellene több százezer forintot kifizetni az ügyfeleknek anélkül, hogy bármilyen ígérvényt kapnának arról, hogy az igényelt összeget megkapják. A személyes tapasztalat azt mutatja, hogy a személyes tárgyalások során az ominózus cégek ügyintézői a mai napig nem tájékoztatják ügyfeleiket a kockázatokról, hanem hitelként adják el terméküket, így „aranyozzák azt be.”
Az interneten böngészve számos olyan fórumra bukkanhatunk, ahol felháborodott és egyben kilátástalan helyzetbe került emberek írják le, hogyan verték őket át. Általában elmondható, hogy egy ún. regisztrációs díj és minimum 2 havi ún. előtörlesztési díjat kell előre befizetni. Ez egy 3 millió forintos igénylés esetén akár 200.000 forint is lehet. Ennek töredékét kapja csak vissza az az ügyfél, aki szerződéskötés után néhány nappal rájön, hogy átverték, és szerződést bont.
A legfontosabb különbség tehát a hitelintézetek és a fogyasztói csoportok közt, hogy míg az előbbi előbb folyósítja a kért összeget, és csak utána indul a törlesztés, a fogyasztói csoportok esetében az is elképzelhető, hogy az ügyfél csak hónapok, vagy évek múlva jut hozzá a kért összeghez.
Hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél kevesebben essünk bele ebbe a csapdába?
1.Szerencsére egyre jobban terjed a szóban forgó cégek rossz híre, de azért nem árt, ha kikérjük hozzánk közel állók véleményét egy-egy pénzügyi döntés előtt.
2.Legyünk gyanakvók! Sajnos nem lehet 5 millió forintot 10 éves futamidőre 35.000 forint havi részlettel felvenni. Ha egy ajánlat gyanúsan jó, akkor nézzünk utána, akár kérjünk referenciát a cégről.
3.Továbbá figyelnünk kell arra, hogy a szerződéseket olvassuk el, ehhez mindig jogunk van, és időnek is lenni kell. Ne fogadjuk el kifogásnak, hogy „sokan várnak, nincs elég idő, itt írják gyorsan alá.”
4.Fontos, hogy ne fizessünk egy olyan szolgáltatásért semmilyen díjat, melynek nem kapjuk meg ellenértékét.
5.Mindközül a legfontosabb, hogy segítsünk egymásnak azzal, hogy ha halljuk, hogy valaki ilyen szerződést készül kötni, akkor figyelmeztessük a kockázatokra, hiszen akinek kellene, az egyelőre nem teszi ezt meg.

Harnos Imre
2010.június 8.


Profi hitelközvetítés jelentősége napjainkban

Címkék: devizahitel, hitel, hitelezési törvény, hitelközvetítő, hiteltanácsadó.

...avagy hogyan éled újra egy majdnem lejáratatott szakma?

Egyszer volt hol nem volt...

A '90-es évek elején a "nagy rendszerváltás" után rengeteg lehetőség rejtőzött az országban, pénzügyi területen is. A lakosság egy része takarékoskodott, rengeteg pénzt tartottak otthon, vagy a Takarékszövetkezetekben. A reklámok és a termékpaletta rohamos bővülésének hatására egyre többen akartak hitelek segítségével a kívánt dolgokhoz hozzájutni. Erre a piaci résre felfigyeltek a bankárok, és egyre másra nyitották meg a nemzetközi bankok az új hazai fiókhálózatukat.

Ekkor még szóban sem álltak közvetítőkkel, hiszen a hitelek értékesítését kizárólag maguk intézték. A hazai fogyasztási kedv elősegítésével a hitelezési verseny megindult, és mindenki egyre nagyobb részesedést akart szerezni a piacon. Új értékesítési csatornaként a bankok elkezdtek leszerződni a közvetítőkkel, hogy mind több ügyfelet szerezhessenek.

Egyre többen lettek érdekelve a hitelfelvételbe, és sokan gátlástalan módszereket alkalmaztak ezen a téren.

Az ügyfelek a tanácsadói túlkínálat során nem tudhatták, hogy mire és kivel vigyázzanak, és sokszor bedőltek a "kedvezőnek tűnő" ajánlatnak.

A magyarok találékonyságának "köszönhetően" a becsapások száma vég nélküli.

Gyakori volt, hogy előre kifizettettek sikerdíjakat, ügyintézési díjat az ügyfelekkel, de hitel nem lett belőle. A pénzt vissza nem adták, a házaló ügynököt el sem érték többet.

Egy ügyfelem mesélte el, hogy talált egy olyan céget, aki az aktív báros ügyfélnek 5 nap alatt pénzt ígért. Tőle először a közvetítő cég értékbecslési díjat kért el, majd az úgynevezett értékbecslő a felmérés helyett további pénzzel húzta le Őt, mondván elősegíti a hitel bírálatát. Az idő telt, és céget telefonon és személyesen sem lehetett elérni. A befizetett pénz elveszett, a számla ellenében kapott értékbecslésről anyagot nem kapott.

A nehéz sorsú kilátástalan embereket hitegették, kihasználták, de valós segítséget tőlük többnyire nem kaptak.

A fordulópont

A 2008 őszén kirobbant válság következménye mindenkire kihatott. A devizahitelek törlesztőrészletei az egekbe szöktek, a kamatok emelkedtek, a munkahelyek megszűntek. A sajtó rendszeresen cikkezett a témáról, és a megoldást a kormánytól várták. Az emberek nem mertek hitelt felvenni, a korábbi hiteleiket nem tudták fizetni. A pánik és bizalmatlanság hatására a bankok többsége teljesen leállt a hitelezéssel, illetve beszüntette a deviza –főleg CHF alapú - hiteleit. A kis és közepes közvetítők többsége bezárt vagy csődbe ment.

2009-ben Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez érkező panaszok hatvanhárom százaléka kapcsolatos hitelezéssel, így ezen a területen különösen indokolttá vált az óvatosság.

Napjainkban

A hitelezési törvény megszületett, amely hatására sokkal visszafogottabb hitelezésre van módjuk a pénzintézeteknek.

Ezen felül komoly törvényi szigorítás is történt a szakmában még dolgozó közvetítőkkel kapcsolatban. Szakirányú végzettség, legalább ötven millió forint induló tőke, és káreseményenként minimum öt millió forint felelősség biztosítás szavatolja azt, hogy ezentúl a több bankkal kapcsolatban lévő független közvetítők megbízhatóak legyenek, és a munkájukért felelősséget vállaljanak.

Horváth Gábor


A változás hozza az új lehetőségeket

(Gondolatok hétköznapi nyelven, nem csak szakmai szemmel)
A változás hozza az új lehetőségeket

Napjainkban számos hír szól arról, hogy megszorítások várhatóak a bankszektorban.
Ezek a változások egyben új lehetőségeket is kínálnak, akár a bankároknak akár az ügyfeleknek.
Miért gondolom mindezt?
Hazánkban 2007-ig a deviza biztonságáról hallottunk, olvastunk. Természetesen a hírek mögé nézve a banki tapasztalatok is azt mutatták, hogy pl. a svájci frank egy biztonságos deviza. A mai napon, amikor ez a cikk születik elgondolkodom miért is volt ez az állítás helyénvaló, és milyenek a mai tapasztalatok egy válságtól sújtott világban. Mit hoz és hozhat az EURO zóna? Azon országok, akik benne vannak valós tényeket közölnek-e, vagy csupán a valószínűség számításokon alapszanak a vélemények? Mennyire számít a napi politika a bankvilágban, és mennyire hoz újat, mást a mindennapokban? 
Ezernyi kérdés csupán azért, hogy honnan jövünk és hová tartunk ….
Mi, akiknek számítanak az emberi vonatkozások, nem hagyhatjuk gondolatok nélkül mindezt, hiszen a „számok nem hazudnak”. Az egyszerű kérdésekre egyszerű válaszok nincsenek, hiszen minden mindennel összefügg. Az EU országok gazdaságpolitikája ugyanúgy sebezhető, mint amennyire ezt nem is feltételeznénk. Gondoljunk csak Görögország helyzetére, megítélésére, hogy milyen változást hozott szinte aznap az árfolyamok alakulására, vagy egy politikai kijelentésre szinte azonnal válaszolt a tőzsde. Akik ezt nem is figyelik, azoknak is számít, hiszen bérből és fizetésből élő ügyfeleink szomorúan mondják a tapasztalataikat, hogy már megint az árfolyam!?
Mi a helyzet ma? Magyar embernek hazai hitel. Ez lehet a mai nap mottója, hiszen aki forintban kapja a fizetését, az forintban is fizesse a hitele törlesztő részleteit is. Aki szereti a kihívásokat és jól tűri a kockázatokat, még mindig választhat devizát. Mondhatjuk, hogy mindenkinek személyre szabottan, hiszen ugyanaz a cipő mindenkire nem passzolhat.
Arra kérem az olvasót, hogy gondolkodjon el a leírtakon, és fogadja meg egy hiteles tanácsadó véleményét, hiszen nem légből kapott gondolatokat fejt ki, hanem számokon alapszik a véleménye, széles körben ismeri a bankok termékeit, tudja, hogy mikor hol vannak az „akciós termékek”, hol spórolunk a legtöbbet, hogy ne legyünk elkeseredettek egy hitelfelvétel után sem, hogy kiszámíthatóbb legyen a megélhetés. Több időt töltsünk szabadidővel, a családdal, a barátokkal.
Higgyék el nekem, hogy kiegyensúlyozott anyagi helyzettel, boldogabban élhetünk, mert igenis van élet a hitel után.

Moczok Ágnes
2010.06.07.